mások, VK
m - És te minek képzeled magad? (a minek szabadon behelyettesíthető) És te ilyen vagy...(az ilyen szabadon behelyettesíthető)!
a. válasz: - Igen, igazad van.
b. válasz: - Nem, nem képzelem semminek magam. Vida Krisztina. ennyi vagyok.
http://szerelmeszene.hu/zoran-a-no/
És akkor most azt kell elmesélnem, hogy van az Anyukám, aki Eta, Etelka. Amikor elköltöztem, neki is küldtem furcsa üzeneteket, pl:
https://www.youtube.com/watch?v=mfLUX92qo18
Ha ilyet kapnék a gyerekemtől hajnalban, én is berezelnék, vagy nem tudom.
Válasz/Eta: Aludnod kellene, vagy valami hasonló.
Azóta is nagyon figyel. Már nagy voltam, bejött a szobámba, és hallgatta, veszek-e még levegőt.
Aztán hárman (Apa, Anyu, én) csináltuk ezt a kutyánkkal (Mogyoró).
És akkor most azt is elmesélem, hogy van Apukám, aki Lajos is, meg Vida is.
Ők az én két rokonom.
Akik még fontosak melletük, ők a barátaim, vannak, nem sokan.
És igen, vannak emlékeim, élményeim. Vannak a többiek, ők is fontosak, de máshogy.
Amit szeretnék: egy volt tanárom könyvtárának egyik kötetébe (filozófia) betettünk egy-egy kívánságot 20 éve, két Anita, egy Konstantina, meg én, azt szeretém hogy legyen úgy, ahogy kértük.
Egy Anitának és egy Konstantinának már teljesült. :)
Amit ezenkívül szeretnék: egy újságíró igazolvány, valamint egy rádióengedély. Végül még a tengert, és világbékét.
https://www.youtube.com/watch?v=6YkMqAbL_KI
Pacsi, Cimbik! :)
Megyek dolgozni! :)
http://www.prherald.hu/2015/03/nincs-mese/#.VQXwMY6G9SJ
Hányszor kérdeztem meg, okosok, nagyok, műveltek, hogy akkor ez most itt jogállam, és demokrácia. Hányszor?
Megtaláltam azt a régi levélrészletet, úgy Budáról, így már Pestről. Nem kis fénytörést kapott az élet azóta.
Idemásolom:
Vida Krisztina - 2011.11.25. 23:34
Kedves Virág,
tudja esetleg, hogy lesz-e valami a mondatommal, amit otthagytam ma a Révay utcában.
Üdv: Vida Kriszti
"Ha csak 1 ember kitalálja, mit írtam ma a Révay utcában, egy teremben, egy táblára, két magyar szó egy ! előtt, akkor elhiszem, hogy érdemes itt élni. A díj a gyűrűmről eltűnt bambis dísz gondolata, és egy bambi. A mondatot, állítólag megkapják a Podmaniczky utca női éjjeli menedékhely lakói."
(a többit nem másolom ide)
Kérdés ma: Okosok, nagyon műveltek, mit ismételgettek a napokban?
Kérdés: ki mit tesz?
Lépj rám!
Gyere nekem!
Vágj hátba!
Dobj rám
bármit,
hagyom.
Élvezed?
Küldj el!
Tagadj le!
Menj el mellettem,
mint egy idegen.
Élvezd!
Mi lesz, ha én teszem?
Van a Pászma. Mindenért bocsánatot kér. Okos és jó, mint a nap. Elment, nemcsak az Óperencián, hanem az óceánon túlra is.
Alig beszél, de ha igen, egy másodperc alatt ki tud akasztani. Nekem két perc kell ehhez...
Attól még, hogy a Föld másik oldalán van, beszélünk. Van, amit nem lehet kiszedni belőle, ellenáll.
Faggatom, és csak mosolyog.
Én neveztem el így, de hallgat rá.
Egyetem után, nyáron, három jómadárral elmentünk Gyulára, színházba. Hőség, cukrászda nézés. Az előadás valami hangárban lett volna. Várakozás.
Hír: betegség miatt elmarad.
Néztük egymást. Autó, híd, sör. Kinek igen, kinek nem. Már csak röhögni tudtunk.
Menjünk haza! Vissza Budapestre.
Hajnal.
A darab a Marat/Sade lett volna. Talán nem is a Vallai miatt maradt el...
Ma megnézem, két másik jómadárral.
Péter szemével fogom nézni, az ő kék szemeivel.
Erre építs hazát!
az, aki a továbbiakban akár egy fölös telefonhívással is megpróbál elrontani egy többflash-es napot, gondolatban szublimáltatik, uff.
https://www.youtube.com/watch?v=TEcZBIIIWVo&list=PL2SlmEF4t_DMDB29r42f_-vxsx3nDx0e6
és
https://www.youtube.com/watch?v=H_a46WJ1viA
A szavaid visszaszállnak rád.
A legtisztábbak.
A legmocskosabbak is.
Hárman 2004-ben, a legjobb barátom is mellettem.
A kávét a Centrálban ittuk, elsétáltunk a Múzeumig. Tűzött a nap, a lépcsőkön gyerekek szavaltak, énekeltek. Színes szalagokat dobáltak mindenütt. Nem volt üvöltés, káromlás. Büszkék és meghatottak voltunk. Magyarnak lenni. Hogy is ne futotta volna el könny a szemünket. Végigsétáltunk az Andrássy úton, a nagykörúton, a Szigeten, és leheveredtünk a réten. Béke volt?
Hányan vagyunk 2012-ben?
A legjobb barátom ma is mellettem van, a reggelit tőle kapom, a kávét otthon isszuk. A nap ma is tűzni fog, lesz szavalat és ének. Nem tudom, ki mit fog dobálni, ki mire büszke.
Én ma is pontosan arra, amire azon a régi napon. Csak a könny már most futja el a szemem. Nemcsak ma.
Ott állunk majd a híd előtt. Kérdőjelek és felkiáltójelek.
Ideteszem, amit megkapott a tisztelt ház nyolc napja:
Szépet, jót, igazat!
„Milyen végtelenül egyszerű úgy kormányozni, ha az ember a nép akarataira figyel, és cselekedeteink egyetlen mércéje, hogy hozzájáruljon a nép jólétéhez.
Hogy közelebb kerülj a néphez, azt kell érezned, hogy egy vagy közülük, tudnod kell, mit akarnak, mire van szükségük.
Az igazi forradalmárt a szeretet vezérli. Lehetetlen elképzelni egy forradalmárt, akiből ez az érzés hiányzik.”
„…szabadság! Te szülj nekem rendet” (J.A.)
Eddig a levél, átvetettem aláírással, dátummal. Búcsúzáskor csak annyit kértem, használják nemes célra. Remélem, nekik is ugyanazt jelenti, amit nekem.
Nem petíció, nem szavazat, ez maga az érzés és az akarat. Nevezhetjük hitnek is.
A jelentésre is figyelni kell.
Budapest, 2012. március 15.
Napokig halogatni bármit nem jó, még az írást sem. A félhetvenedik hajnal is ébren és munkában talált. Akkor azt gondoltam, ez lesz eddigi életem legszomorúbb születésnapja, okkal, ilyenkor a könnyek sem segítenek.
Igazán egy hívást, egy üzenetet vártam. Talán meg is kaptam. Talán majdnem meg is volt mindaz, ami egy ilyen fényes naphoz kell. Reggel lett és kisütött a nap.
Beszélgetés, teázás, hosszú séta a tavaszodó Pesten, emberek, pillanatok. Meg lehetett és meg is kellett hatódni. Mesés is volt. Csörögött a telefon, nem hallom, ki hív, hangos a villamos. Az a valaki azt mondta, megtalálták a PIM-ben a Nemes Nagy Ágnes-emlékkonferencia napján elveszettnek vélt bkv bérletemet. Kérdezte a hívó fél, megyek-e délután, mivel nem hallottam jól, kivel beszélek, azt gondoltam, a rádióból hívnak, és már mondtam is, hogy persze, megyek, szólt a délutáni vendég is, jönni fog ő is. Megerősítettem, hogy én is. Valami mégis gyanús volt, nem a rádióval beszéltem. J Viszont lett két bérletem, s bár délelőtt jártam a PIM-ben is, később már a rádióba mentem, ahol lehetett megint beszélni fontos dolgokról, könyvekről, meséről, jóemberekkel.
Az adás utólag is meghallgató.
Mivel az emberekből és a gondolatokból sosem elég, megint beszélgetés következett, némi koccintásszerűséggel.
Aztán a villamos, és megérkeztem, ahonnét elindultam, ültem ott, ahol reggel is.
A tegnapról egy fontosabb kérdés maradt megválaszolatlanul. Azt mondják, az ember azt csinálja egész évben, amit az újév napján. Akkor igaz-e a sokadik születésnapját követő időre? Ki-ki válaszolja meg magának.
S ha már hétköznapi mennyország…jöjjön egy vers.
Nemes Nagy Ágnes: A Krisztinában
Hányszor ültem így templomok alatt,
sárga falukat sütötte a nap.
Kövér tornyuk úgy nyúlt a kékbe,
mint kővel rajzolt gyermekkori kép,
s fénylett, összehúzott szemembe érve
a déli, nyári sárga-kék.
Azóta láttam tengerek felett,
az oszlopokon hogyan verdesett,
hogy dobogott a vonalakba zárva
a márvány görbe erein a sárga,
s micsoda távolt tükrözött
a kék az oszlopok között.
Volt már, hogy a kék megsötétedett,
mint óriás tó, ibolyaszínű lett,
egy vékony fiú szobra állt a térben,
az ibolyaszín előtt hófehéren,
s oly élesen, mint a sötétedő
élet előtt a mult idő.
Itt, ez a sárgaszín narancs.
S – ez kellett még – egy raj galamb
csap föl, mintegy szita alól
egyszerre a templomfalon,
s megborzolják a nagy, avitt,
csapott tető vonalait –
Szorong a szív. S benne szorong
a nyári fény, a sok torony,
ibolyaszín, a messze, vékony
szoborfiú, az omladékon
az oszlopok, a kupolák,
szorong a szívben a világ –
Galamb, galamb! Röpítsd fel hát a képet,
a sárga mögött lengesd meg a kéket,
hogy megmaradjon, mozdulatlan,
egy szárnycsapásnyi mozdulatban.
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
1937. január eleje
Lassan 35 éve élek itt. Kijártam az iskolát, dolgozom, adót és járulékokat fizetek.
Vannak barátaim, figyelek az emberekre is. Nem hazudok, nem ártok másoknak, törekszem a jóra.
Mondd, hol vesztél el?
Mondd, miért kell nap mint nap fölháborodnom? Mondd, mi véd itt engem, magamon és a kis körömön kívül?
Mondd, miért kell a napjaim egy részét reklamálással töltenem?
Mondd, mi véd engem, az embert, az állampolgárt, a kedves ügyfelet?
Mondd, miért kerül 30 perces telefonásba, hogy a saját pénzemet használhassam?
Tényleg nem mentesít a törvény nem tudása? Hát járja még a jogra is, mindenki ezt tegye? Kebelezzem be az összes hatályos jogszabályt? A bank, a telefontársaság és az internetszolgáltató fiókokban kilógatott hirdetményét, az ászf-ek rám vonatkozó, de nem engem védő pontjait?
Mondd hol vesztél el?
Mondd, számít még a köz, a közösség? Tudod-e, mit jelentenek ezek a szavak? Megérted, értelmezed és alkalmazod?
Mondd, milyen ország az, ahol nincs munka, éheznek az emberek?
Mondd, milyen ország az, ahol majdnem minden bizonytalan és félelmetes?
Mondd, milyen ország az, ahol a tanulásért fizetni kell, ahol bezárják a mozikat, a színházakat, elhallgatnak a rádiók, lecsukják a magyar irodalmat, az írók, költők elhallgatnak?
Mondd, értik-e még itt a hexametert?
Mondd, miért nem használhatom a méregdrága bérletemet, amikor érted menetelnek a fiaid?
Mondd, mikor leszel újra az, aminek lenned kellene, Édes Hazám!
VK
Farsang
2005 februárja: néhány nap a velencei karnevál soha nem gondolt színpompás forgatagában.
Február 14-én érkeztem vissza az első igazi farsangi mulatságból, a velencei karneválból. Egy hét volt csak hátra a 18 születésnapomig. Aznap este csörgött a telefon, a vonalban apám egy kollegája, ne aggódjak, mondta, Pécsett infarktust kapott apu. Másnap elmaradt a dolgozat Az ember tragédiájából. Abban az évben az ünnep is elmaradt.
A korábbi időkből egy emlékem van, még általános iskolából. Indiai hercegnőnek öltöztem, valami bordó bársonyfüggönybe burkolódzva.
Honnan is ered ez az egész kavalkád?
A kutatók kiderítették, hogy már az ókori saturnaliák, a Dionüszosz- és Mithrász-kultusz eseményei sajátos módon keveredtek a keresztény ünnepek szertartásaival, s az elmúlt évszázadok során annyira eggyé váltak, hogy legfeljebb a szakemberek tudják meghúzni a pogány és a keresztény elemek közötti választóvonalat.
Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a káosz és a rend párharca, a felnőtté válás, a szerelem, a termékenység és a házasság motívuma, valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszámíthatatlan sors, amely ellen hiába lázadunk. Egykoron ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak, szinte minden esetben emberáldozattal végződtek. A saturnaliák tragikus hősét például sorshúzással – rendszerint kockadobással – választották ki. Életének utolsó heteit abban a tudatban töltötte, hogy a végzetes óra eljöveteléig õ az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kell véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zűrzavar ideje és megszületik az új rend. Tehát a fordulópont és választóvonal ideje ez.
Később a véres szokások sokat szelídültek, az emberáldozat jelképessé vált, s maga a szertartás is inkább egyfajta misztériumjátékká alakult át, amelynek résztvevői egy forgatókönyv szerint játszották végig szerepüket. Örök rejtély marad, hogyan tudtak ezek a pogány eredetű szokások a katolikus egyház minden igyekezete ellenére fennmaradni, sőt a magyarság esetében néhány száz évvel a kereszténység felvétele után gyökeret verni.
A farsangi szokások honi elterjedéséről ugyanis csak a XIV. századtól kezdve vannak írásos feljegyzések. Az időszak megnevezése német eredetre utal, s aligha kétséges, hogy elsősorban nyugatról "importáltuk" ezeket a furcsa szertartásokat, de a magyar nyelvterületen egykor élt és részben még ma is élő farsangi szokások számos szláv és balkáni elemet is magukba ötvöztek, s ezekről kimutatható, hogy gyökereik még az ókori Rómába, illetve Görögországba nyúlnak. A különböző maskarákba öltözött alakoskodók, a vaskos, helyenként durva tréfák, az abszurditásig fokozott jelképes cselekedetek, valamint az is, hogy az egész közösség nézője és egyszersmind közreműködője ennek a színjátéknak – mindez közös jellemzője a farsangi szokásoknak, legyen szó a Csallóközben ismert dőrejárásról vagy a Mohács környékén élő délszlávok busójárásáról, esetleg a különböző halottas-, betyár- és lakodalmas játékokról, netán a kakas ütés vagy a gúnár nyakszakítás meglehetősen drasztikus szokásáról.
Zala megyébentöbb faluban, így példáulCsesztregen,Milejszegenhúshagyókedden 'maskurázás' a szokás. Nappal, kora délután a gyerekek maskurának öltöznek, különféle házi készítésű jelmezeket öltenek magukra és járják a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kapnak. Este a felnőttek öltöznek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarják. A fogadó házaknál igyekeznek kitalálni, kit rejt a 'maskura', kérdezgetik, ugratják egymást némi alkoholfogyasztással oldva a hangulatot.
Farsang idején, s kivált a böjt kezdetét megelőző néhány napban (amit farsangfarkának is neveznek) természetesnek számít a vidámság, a jókedv, s aligha véletlen, hogy ilyenkor az átlagosnál jóval gyakrabban rendeznek bálokat, különböző mulatságokat.
Mulatságra föl!
A vízkereszt és a húshagyókedd karnevál szó jelentését tekintve szerint a latincarne levare(a hús elhagyása) kifejezésből származik. Mások szerint carne vale (búcsú a hústól) adja a szó eredetét.
A böjt előtti, s az azt követő húsvéti időszak végének ékes irodalmi példájaént Csokonai Vitéz Mihályt idézem.
Csokonai Vitéz Mihály: A fársáng búcsúzó szavai
Űzik már a fársángot,
Bor, muzsika, tánc, múlatság,
Kedves törődés, fáradság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot:
Űzik már a fársángot!
Fussatok hát, víg napok!
Tíz hete már, hogy vígsággal
Játszodtatok e világgal,
De itt lepnek a papok:
Fussatok hát, víg napok!
Pszt! minden táncpaloták!
Ürűljön boros asztalom,
Némúljon meg a cimbalom,
Szűnjetek meg, hahoták!
Pszt! minden táncpaloták!
Könyvhöz, dáma s gavallér!
Elég volt a sok ördögnek,
Kik belőletek köhögnek.
Itt van, itt a szent pallér:
Könyvhöz, dáma s gavallér!
Itt a bőjt: koplaljatok!
Itt van: s ízetlen olajja
A csókokat majd lenyalja.
Szent ételt is szopjatok:
Itt a bőjt: koplaljatok!
Vége már a nőszésnek,
Kiknek nem jutott házaspár:
Úton-útfélen elég jár.
Csont azoknak, kik késnek;
Vége már a nőszésnek!
Élni kell a bőjtbe is.
Azért aki szép párt lele,
Nem zsíros az - élhet vele.
Kukrikol a csirke is!
Élni kell a bőjtbe is!
Jaj, siessünk, híveim!
Mit érzek? - mi szent szag? wer da? - -
Jaj! jön, - jön a hamvas szerda!
Béhamvazza szemeim:
Jaj, siessünk, híveim!
Víg lelkek! nem láttok már!
Bár nem láttok: de tőletek
El nem válok és véletek
Leszek: s ez így legyen bár;
Víg lelkek! nem láttok már.
Most veszek már maskarát!
Köz-helyen nem szabad lennem:
Azért álorcát kell vennem;
Hogy ne lásson pap s barát,
Most veszek már maskarát.
S fársángolok véletek,
Rejtőzvén szent maskarában.
A vallás álorcájában
Negyven napig nevetek
S fársángolok véletek.
Most nyúgodjunk: Ádiő!
Pislog a dáma s gavallér:
Beteg, s oda a sok tallér. - -
Majd megjön tán egészsége,
Hervadó kedve s szépsége;
A kőltség is tán kijő:
Most nyúgodjunk: Ádiő!
(a tudományos részt a gondola.hu-tól kölcsönöztem)
2.
Amióta Newton 1905-ben néhány cikkét megjelentette, mindegyik esetben merészen vett egy ötletet az elméleti fizikából, levonta logikai következményeit, és sikerült olyan kísérleti eredményekre fényt vetnie, melyek évtizedek óta zavarba ejtették a fizikusokat, azóta gyakran a hivatkoznak arra az esztendőre, mint „Annus Mirabilis” (latinul:A csodák éve).
Ha ma, így szilveszter közeledvén végignézek a saját évemen, közel sem látom annak?
A január általában reménytelen, így volt ez most is, ez a bár csak lenne már vége a télnek érzése.
A február jobb volt az eddig megszokottaknál, volt némi esély arra, hogy ismét lehetne látni rózsaszínűbben a világot. Ez néhány napig tartott csak, de akkor is megérte. Ha volt is szomorúság, ott voltak a barátok, hogy próbálják enyhíteni azt.
A tavasz, mindentől függetlenül szép. Vannak a fák, meg a virágok, és a csivitelés, szépek a napfelkelték.
Bár nem ez volt az első, de ez a nyár is hozott izgalmat, konkrétan nekem nagy változást. Költöztem, és ezt azóta is élvezem. Gyorsan el is telt az a pár hónap, sok kacagással.
Az ősz, az ősz váratlan találkozás(ok)at hozott, amire egyáltalán nem számíthattam. Igazi beszélgetéseket, hozzám hasonló, esendő emberekkel. Jó néha ezzel is szembesülni. Azzal, hogy nemcsak én hordozom a fájdalmaimat, bizonytalanságomat. Ha csak egy gondolattal tudtam adni valakinek, már jó napom volt. Ez nem mindig vidám. Sokszor én is inkább szomorú voltam. Talán túl sokat foglalkoztam másokkal, pedig mindig rám tört: hahó, én is itt vagyok, rám ki figyel?
Én szerencsés ember vagyok, nincs sok barátom, de ők mind igaz emberek.
Jó azt is újra érezni, hogy vannak még érzéseim, ha néha ellentmondásosak is, és elbizonytalanítanak. Talán ebben van az izgalom és a báj, abban, hogy sosem tudhatom, mit hoz a holnap. A hála azóta is tart.
Idén sok ajándékot kaptam, remek embereket ismertem meg, sokat, így az ajándék nemcsak tárgyi. Ezek mindig megmosolyogtatnak majd, ha sötétebb idők jönnek.
Bízom benne, hogy magamnál többet is tanultam, a saját érzéseim túl sok mást is igazán megéltem, másokkal.
Szeretném hinni, és csak azt kívánhatom mindannyiotoknak, ha eljön ennek az évnek is a vége, ezt mondhassuk: azért ez mégis csak egy igazi „annus mirabilis” volt.
1.
Lassan három éve történt. Egy szilveszteri mulatságba mentem, részben barátokkal, részben ismeretlenek közé. Elvárásaim nem voltak, félelmem sem. Találkoztam egy közösséggel, akik tényleg együtt voltak, egy időben és egy helyen. Vidámság és meghatottság járt át. És a de jó lenne közéjük, de jó lenne valahová tartozni, de igazán. Sokat nem tudtam róluk, sőt. Ilyenkor jönnek a kérdések, és megkapjuk a válaszokat. Megkaptam én is. Az elhatározás gyors és határozott volt, én is szeretnék közéjük (is) tartozni. Ehhez nagy áldozatra nem volt szükség. Beszélgetni kellett csak hétköznapi, de fontos dolgokról, és megpróbálni szembenézni, önmagammal. Eltelt így pár hét, január volt, hideg, sötét és fáradt hónap. Valami mégis történt. Figyeltek rám az emberek, nem kellett semmit megjátszanom. Volt még melegség és szeretet, ma is van. Nincs kötelesség, kötelezettség, elvárások. Ha mész, jó, ha nem, azt sem kérik számon. Lehet, hogy furcsa, de tényleg kaptam valamit, amit, ha úgy látom jónak, „használok”, ha nem, nem, de nem ettől lesz rosszabb a világ. Talán nemcsak magamon tudok segíteni. Ez nem hókusz és varázslat, ez a lecsupaszított szeretet, amitől, bár ma is mindenki beszél, ami után sokan vágyakoznak, mégis lehet, hogy nem tudjuk, mi is az. Meglehet, én sem tudom, de igyekszem tanulni nap mint nap. Akkor is voltam valahol, most is vagyok, mindannyian tartunk valahová, előbb-utóbb megtaláljuk a helyes utat. Lehet segítséget kérni, hiszen van. A kezdet mi magunk vagyunk. Ez sem egyszerű.
Három éve valakinek azt mondtam, hogy talán nem tudják az emberek, hogyan kell jól szeretni. Akkor ő hallotta. Remélem, ma már ő is megtalálta.
Ragaszkodhatunk érzésekhez, megérzésekhez, de kevés csak adni és sugározni, a kút csak elnyeli. De amíg van több tiszta tekintet, addig nincs semmi baj.
Fájhat a múlt, a bántás és minden sérelem, de hordozni azokat kár, teher.
Talán a megbocsájtáshoz is alázat kell. A magamnak és másoknak való megbocsájtáshoz.
És felboncolhatom, marcangolhatom magam, az nem visz előre. Amíg a jónak egy parányi szikrája él bennem, addig van remény.
A dolgok és történések többsége csak rajtam, rajtad múlik, persze van erőszak, de nincs értelme. Szuggerálhatunk bármit, ragaszkodhatunk foggal-körömmel, attól még nem múlik el a fájdalom, sőt, nem szeret senki sem, úgy, ahogy szeretnénk.
Igaz, magunkat is szeretni kell, és ma sem hiszem, hogy ez feltétele annak, hogy másokat szeressünk, de mindenképpen ajánlatos.
Valamiért csak itt és most vagyunk. Ezért kell hálásnak lenni.
Talán vége lesz, talán nem. Persze, az nem lehet, és nem tetszik a rendszer.A mai előadás már bónusz volt. Ennyi tolongó embert én még nem láttam a Paulay Ede utcában. ez öröm, de mégis szomorú, amikor búcsúzik az ember, holott megtette már tavaly.Föl lehetne sorolni, mi mindent láttam itt. Nem szükséges. Aki járt ott, tudja. Kinek ne lennének történetei. És a falak egyszer beszélni fognak.
Egy biztos, "bezárhat" egy színház, lezárulhat egy időszak, attól még nincsen vége. Ez nem így döntetik el. Egy társadalom akkor válik felnőtté, ha tudja kezelni a saját történelmét. (Gárdos Péter)A színház Színház.2012. január 16., hétfőNagyszínpad: Édentől keletre (még időben láttam)Bubik István Stúdiószínpad: Játsszunk Oidipuszt! (épp időben láttam)Ha már Oidipusz, akkor Babits Mihály.
Jónás imája
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
(1939)
Kitűzőkkel és kövekkel a zsebemben indultam haza.
